Polgárőr Egyeztető Fórum Győrben

2014. 11. 28., p - 13:26
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság stratégiai partnere a megyei polgárőrség.

A megyei rendőr-főkapitányságon 2014. november 28-án tartott közös megbeszélést Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vezetője nyitotta meg. Főkapitány Úr megköszönte a polgárőrök eddigi munkáját és további támogatásáról biztosította az „önkénteseket.”

Németh Lajos rendőr ezredes, rendészeti főkapitány-helyettes a 250 x 100 Biztonság elnevezésű országos program célját ismertette és fogalmazta meg.

A korábbi programban részt vett és a 19 megyés intézkedés sorozatban érintett 11 település közbiztonsági helyzetét Végső Attila rendőr alezredes, a Megyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztályának Vezetője értékelte. A bűnügyi szakterületről Károlyi Zoltán rendőr alezredes, a Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának Vezetője számolt be.

Csaplár Zoltán a Megyei Polgárőr Szövetség Elnöke köszönetét fejezte ki a megyei, helyi rendőrkapitányságok beosztottjainak, országos mintának nevezte a területi szolgálatokat és a jövőbeni közös munkáról biztosította az egybegyűlteket.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése és a Megyei Polgárőr Szövetség képviselőinek véleménye alapján a két szevezet között az együttműködés nagyon hatékony.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.