Pályaválasztási tanácsadás Fehérgyarmaton

2014. 10. 21., k - 15:25
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök mellett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, valamint az Országos Mentőszolgálat munkatársai is népszerűsítették hivatásukat.

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányságon 2014. október 16-án pályaválasztási tanácsadást tartottak, ahová a Deák Ferenc Gimnázium tanulói - az úgynevezett „Deák hét” keretében - látogattak el. Az egyes standoknál a Rendőrség dolgozóin kívül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, valamint az Országos Mentőszolgálat munkatársai is bemutatkoztak. A megjelent közel 150 diák a nap folyamán betekinthetett a különböző szervek munkájába, megszemlélhették a Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség hőkamerás járművét, rendőrautót és motorokat, mentőautót, valamint a helyi tűzoltóság teherautóját és kézi eszközeit. A rendőrségi standoknál az érdeklődők egyenruhásokat kérdezhettek a hivatásukról, valamint bűnügyi technikai, fegyverzet-technikai kiállításon és intézkedéstaktikai bemutatón vehettek részt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.