Örök búcsú

2015. 01. 10., szo - 17:55
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Végső nyugalomra helyezték Dobos Imre r. alezredest, aki 10 évig volt a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vezetője

Katonai tiszteletadás mellett családtagok, rokonok, barátok, kollégák, ismerősök, tisztelői kísérték utolsó útjára 2015. január 10-én a hajdúböszörményi köztemetőben, a helyi rendőrkapitányság volt vezetőjét.

Dobos Imre r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, hosszan tartó, méltósággal viselt, gyógyíthatatlan betegség következtében 2015. január 3-án hunyt el.

A rendőrség nevében – Papp Károly r. altábornagy országos rendőrfőkapitány jelenlétében – Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány búcsúzott. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője beszédében az 52 évesen elhunyt Dobos Imre r. alezredes rendőri pályafutását példaértékűnek nevezte, aki a szakmai eredményeiért kapott számtalan kitüntetés, dicséret és jutalom mellett a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét is megkapta. A megyei rendőrfőkapitány kiemelte, hogy Dobos Imre r. alezredes rendőri hivatás iránti elkötelezettsége, még súlyos betegsége alatt sem csökkent, folyamatosan tenni akart a hajdúböszörményiek biztonságáért.  A rendőrség saját halottjától Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című versét idézte, majd azzal búcsúzott: „Hozzád sem lesz többé senki hasonló!”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.