Nyugdíjasok találkoztak

2014. 11. 21., p - 13:29
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Múltidézés jellemezte a csütörtök esti rendezvényt, mely soron kívüli előléptetéseknek is helyt adott.

Remek hangulatban telt a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szekszárdi Rendőrkapitányság által immáron második alkalommal rendezett nyugdíjas találkozó november 20-án este, melyen közel 120-an vettek részt.

Az est kezdetén az örömteli találkozás mellett az elmúlás fájdalma is érződött, a vendégek ugyanis egy perces néma csenddel adóztak azon kollégáik emlékének, akik már nem lehetnek ott velük.

Az eseményen dr. Tóbiás Rajmund r. alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatvezetője köszöntötte a rendezvény fővédnökeit, Dr. Soczó László r. dandártábornokot, megyei rendőrfőkapitányt és dr. Pilisi Gábor r. ezredest, a Szekszárdi Rendőrkapitányság vezetőjét, majd üdvözölte a megjelent többi vezetőt is.

A színes műsor részeként Varga Valéria Katalin r. őrnagy, a Szekszárdi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztály kiemelt főelőadója verssel, Sipos Gergő Márton r. őrmester, a Szekszárdi Rendőrkapitányság Szabálysértési Előkészítő csoport munkatársa és partnere, Tóth Vivien, a Bartina Néptáncegyüttes tagjai Sárközi Verbunk és csárdás táncbemutatóval kedveskedett a vendégeknek, a Bogyiszlói Zenekar pedig a talpalávalót húzta az est folyamán.

A rendezvény részeként Fülöp Ferenc Sándor ny. r. zászlóst soron kívül r. törzszászlóssá, Endrődi Ferenc ny. r. főtörzsőrmestert r. zászlóssá, Havasi József ny. r. zászlóst r. törzszászlóssá, Mózes László ny. r. főtörzsőrmestert pedig r. zászlóssá léptették elő, valamint köszöntötték a napokban a születésnapjukat ünneplő vendégeket is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.