Nem nehéz eldönteni

2014. 09. 22., h - 19:40
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hvg.hu újságírója szövegkörnyezetből kiragadott mondattal tévesztette meg olvasóit.

A hvg.hu internetes portálon 2014. szeptember 22-én 14 óra 36 perckor megjelent „A hely, ahol biztonságosabb lett az élet” címmel Cs. B. monogrammal feltüntetett szerző írása. Az újságíró a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének 2013. évet értékelő beszámolójának elemzésére tett kísérletet. Álláspontunk szerint nem sok sikerrel.

 

Cs. B. ugyan olvasta a megyei közgyűlés 2014. szeptember 26-ai ülésnapjára tervezett beszámoló írásos anyagát, azonban összefüggéseiben mégsem tudta értelmezni azt. Az újságíró állítása szerint „nehéz eldönteni, hogy a halálos kimenetelű közlekedési balesetek terén hogyan áll” Jász-Nagykun-Szolnok megye. A szerző azt sugalmazza, hogy a beszámoló ellentétes információkat közöl a halálos kimenetelű balesetek tendenciájáról.

 

Ezzel szemben a valóság az, hogy a beszámoló érthető és tiszta képet ad a megye közlekedésbiztonsági helyzetéről. Míg az újságíró által említett 5. oldal a megye egész területén történt közúti közlekedési balesetek elemzéséről, addig a 14. oldal csak a 4-es számú főközlekedési út megyei szakaszán történt halálos kimenetelű balesetek számának alakulásáról ad tájékoztatást.

 

A szerző nyilvánvaló szövegértelmezési problémái vezettek oda, hogy egy olyan cikket közölt, mely alkalmas a nyilvánosság félrevezetésére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.