Négyoldalú megállapodás

2015. 01. 14., sze - 21:07
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Együttműködés az ifjúsági bűnmegelőzési program folytatásában.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) csatlakozott ahhoz az együttműködési megállapodáshoz, amelynek keretén belül a Közszolgálati Személyfejlesztési Főigazgatóság (KSZF), a fővárosi Budenz József Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság közel két éve hatékonyan gondolkodik együtt a gyermekek biztonságos életre nevelési programjának iskolai megvalósításában.

Az erről szóló dokumentumot 2015. január 14-én ünnepélyes keretek között Dános Valér ny. r. vezérőrnagy, a KSZF főigazgatója, dr. Hatala József ny. r. altábornagy a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Székelyné Nagy Zsuzsanna az oktatási intézmény igazgatója és Bucsek Gábor r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya írtak alá.
A felek megállapodtak többek közt abban, hogy a már működő programot továbbfolytatva az NBT segítségével a munkába bevonják az internetbiztonság témája iránt érdeklődő szakembereket, akik a megfelelő képzések elvégzését követően oktathatják a gyermekeket, hogyan kerüljék el a világháló veszélyeit.


A Budapesti Rendőr-főkapitányság a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság közreműködése útján vállalja, hogy az iskola számára biztosítja az érintett állomány rendszeres jelenlétét, és - a felmerülő igényekhez igazodó - interaktív prevenciós oktatások megtartását, amelyet a kapitányság hivatalvezetője, Somoskői Erika r. őrnagy az eseményen történő személyes megjelenésével is megerősített.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.