Mosonszentmiklóson is a biztonság az első

2014. 11. 26., sze - 10:27
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyenruhások munkáját a helyi polgárőrök segítik.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály beosztottjainak munkáját hatékonyan segíti a 63 főből álló Mosonszentmiklósi Polgárőr Egyesület.

A Szigetközi Rendőrőrs körzeti megbízottjai hetente több alkalommal látnak el szolgálatot a település „önkénteseivel”.

Az egyenruhások a polgárőrökkel együtt kiemelt figyelmet fordítanak a község határában lévő erdőkre és az illegális hulladéklerakók ellenőrzésére.

Mosonszentmiklóson is büszkék a helyiekre hiszen idén ők kapták „Év Polgárőr Egyesülete" kitüntetést.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.