Levélbe zárt köszönet

2014. 11. 03., h - 12:03
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Levélben mondtak köszönetet a sértettek a nagykörűi körzeti megbízottnak, aki megtalálta és visszaszolgáltatta nélkülözhetetlen zongorájukat.

A Szolnoki Rendőrkapitányság eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. József nagykörűi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a 37 éves férfi 2014. augusztus 16. és 2014. augusztus 27. közötti időben betört egy nagykörűi hétvégi házba, ahonnan egy elektromos zongorát és egy televíziót tulajdonított el.

 

A helyi körzeti megbízott jó személyismeretének és szakmai rátermettségének köszönhetően rövid időn belül azonosította a jogsértőt, akit előállított a Szolnoki Rendőrkapitányságra. A szolnoki nyomozók - kollégájuk által begyűjtött információja alapján - egy ceglédi bizományi üzletben megtalálták és lefoglalták az ellopott tárgyakat, M. Józsefet pedig gyanúsítottként kihallgatták.

 

Az eljárás során a körzeti megbízott személyesen adta át tulajdonosainak az értékes zongorát és televíziókészüléket.

A budapesti házaspár levélben az alábbi sorokat jutatta el a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetőjének: „tolmácsolja őszinte nagyrabecsülésünket és hálás köszönetünket mindazoknak, akik tevékenyen részt vettek ennek az ügynek a sikeres felgöngyölítésében. Ez az eset is meggyőzött arról, hogy a rendőrségről kialakított véleményünk még pozitívabb legyen, és a biztonságérzetünk is jelentősen javuljon.”


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.