Legyél Te is rendőr!

2014. 11. 07., p - 08:01
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Minden lehetőséget kihasznál a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy biztosítsa a megye rendőri utánpótlását.

Együttműködési megállapodást írt alá a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője két, a megyében működő középfokú intézmény vezetőjével. 2014. november 4-én a tatai Bláthy Ottó Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója, november 6-án pedig a kisbéri Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola vezetője látta el aláírásával a dokumentumot. A középiskolák és a rendőrség célja, hogy a belügyi rendészeti ismereteket tanuló diákok közül az érettségi bizonyítvány megszerzését követően minél többen jelentkezzenek valamely rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre és tegyenek sikeres felvételi vizsgát.

A főkapitányság évek óta rendszeres kapcsolatban áll a két iskolával, a most aláírt megállapodás célja ennek az együttműködésnek a fokozása. A rendőrség vállalta, hogy segíti a belügyi rendészeti, valamint önvédelmi ismeretek oktatását, az eredményes érettségi vizsga megszerzését és a felvételi eljárást.

Farkas Gábor r. ezredes tájékoztatta az igazgatókat, hogy a rendőrség nyílt napokat és különböző szakmai programokat szervez a rendőri pályán tovább tanulni szándékozó diákoknak, továbbá nyári gyakorlat keretében a főkapitányság lehetőséget biztosít ezen tanulók számára, hogy közelebbről is megismerhessék a rendőrség felépítését és a rendőrök munkáját.

Az együttműködési megállapodás aláírását megelőző szakmai értekezleten Horváth Attila r. őrnagy, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság toborzótisztje tájékoztatta az intézmények vezetőit a jelenlegi felvételi eljárásról, valamint átadta részükre azt a tájékoztató anyagot, amelynek segítségével az érdeklődő diákok átfogó képet kaphatnak a rendőrré válás feltételeiről. A részletes felvételi tájékoztató és a jelentkezési lap (jelentkezési egységcsomagot) az Országos Rendőr-főkapitányság (http://www.police.hu/a-rendorsegrol/hirek-palyazatok) honlapján is elérhető.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.