Látogatóban

2014. 11. 20., cs - 10:25
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tanulók a Tatabányai Rendőrkapitányság megismerésén túl arról is tájékoztatást kaptak, hogyan lehetnek rendőrök.

Helyi középiskolások látogattak el a Tatabányai Rendőrkapitányságra 2014. november 20-án. A fiataloknak a kapitányság vezetése biztosította, hogy közelebbről megismerhessék a rendőrség munkáját. A tanulók szemügyre vehették a rendőrségi járműveket, megnézhették a Tatabányai Rendőrkapitányság fogdáját is, ahol a főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztálya bűnügyi technikusa bemutatta nekik a különböző nyomrögzítési módszereket, az ujj-és tenyérlenyomat vétel technikáját. A program zárásaként a fiatalok ellátogattak a főkapitányság lőterére. A látogatás során Bálint Gabriella r. alezredes, a Tatabányai Rendőrkapitányság hivatalvezetője nemcsak a kapitánysággal, a rendőri munkával ismertette meg a fiatalokat, hanem tájékoztatást adott nekik arról is, hogy milyen feltételekkel jelentkezhetnek rendőrnek, mely szakközépiskolákban várják azon tanulók jelentkezését, akiket érdekel a rendőri pálya.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.