Közösen az orvvadászat és a falopások ellen

2014. 10. 12., v - 14:48
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az orvvadászat visszaszorítása, a falopások megelőzése, valamint az elkövetőkkel szembeni hatékony fellépés volt a témája annak a tanácskozásnak, amelyet a Pápai Rendőrkapitányság kezdeményezett a Bakonyerdő Zrt.-vel.

A megbeszélésnek az erdészet pápai központi irodája adott otthont 2014. október 9-én délután. A tanácskozást Szappan Csaba r. alezredes kapitányságvezető nyitotta meg. Szólt arról a több évre visszatekintő együttműködésről, amelynek eredményeként két éve a Csóti kistérség körzeti megbízottai egy terepjáróhoz juthattak a Bakonyerdő Zrt. jóvoltából. Kifejtette, hogy az orvvadászat és a falopás egy olyan probléma, amely mind a rendőrséget, mind az erdészetet különösen érzékenyen érinti és közös gondolkodást, együttműködést igényel. Nagy Ákos r. őrnagy bűnügyi osztályvezető az orvvadászat Pápai járásban regisztrált eseteiről számolt be és elmondta, hogy a vadőrök, erdészek tudomására jutott, olykor jelentéktelennek tűnő információknak is fontos szerepük lehet egy-egy bűncselekmény felderítésében. Tájékoztatott az orvvadászattal kapcsolatos jogszabályi környezetről is. Korn Ignác vadgazdálkodási osztályvezető erre reagálva említést tett egy olyan újfajta vizsgálati módszerről, amelynek segítségével a lefoglalt vadhús és az orvul elejtett egyed azonosítására lehetőség nyílik. Fűzfa László r. törzszászlós körzeti megbízott a falopásokról és azok felderítési mutatóiról beszélt. Szükségesnek tartotta vagyonvédelmi technikai berendezések alkalmazását is az erdőkben. Felvetésével Váradi József ellenőrzési osztályvezető egyetértett és megemlített több olyan technikai berendezést is, amelyek alkalmazása eredményes lehet. Bauer Tibor r. őrnagy közrendvédelmi osztályvezető szólt az erdészeti munkatársakkal közös akciókról, ellenőrzésekről, amelyet a Bakonyerdő Zrt. vezetősége folytatandónak és eredményesnek ítélt meg.  A kerekasztal beszélgetést végül Varga László vezérigazgató zárta, aki ígéretet tett arra, hogy a Bakonyerdő Zrt. intézkedik a vagyonvédelmi technika beszerzéséről és kihelyezéséről. Egyben biztosította a Pápai Rendőrkapitányságot az eredményes együttműködés jövőbeni fenntartásáról.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.