Közösen a „250x100 Biztonság” céljainak megvalósításáért

2014. 11. 04., k - 12:45
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a célkitűzéseket meghatározva közös Cselekvési Programtervet írtak alá.

A 250x100 Biztonság elnevezésű országos program célja a lakosság biztonságérzetét hangsúlyozottan figyelembevevő, az átlagtól eltérő közbiztonsági kihívásokkal rendelkező településeken (településrészeken) megvalósítható (megvalósítandó) középtávú polgárőr cselekvési célok, illetve prioritások kijelölése, a végrehajtás módjainak meghatározása, kiemelt támogatása és a fejlesztés folyamatos biztosításával hozzájárulni az életminőséget javító közbiztonság fenntartásához.

Dr. Nagy László r. ezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöke 2014. október 30-án a polgárőrség által kezdeményezett 250x100 Biztonság mintaprogramban foglaltak eredményes megvalósítása, az érintett települések közbiztonsági helyzetének javítása és a rendőr-főkapitányság által vállalt feladatok minél hatékonyabb végrehajtása érdekében közös Cselekvési Programtervet írt alá.  

A komplex biztonság megteremtése és fenntartása, az állampolgárok életminőségének, közérzetének, hangulatának javítása az általános intézkedéseken túl megköveteli, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek a település, a környezet helyi adottságaira és ezek alapján kerüljenek meghatározásra közbiztonságot érintő intézkedések, és alkalmazott bűnmegelőzési módszerek.  

Nógrád megye területén két város és tizenhárom község került be a mintaprogrammal érintett települések sorába. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Cselekvési Programtervében meghatározott feladatok végrehajtásával a polgárőrségi mintaprogram célkitűzéseivel a rendőrség azonosulva aktívan szerepet vállal az érintett települések közbiztonságának javításában, és maximálisan támogatja a polgárőrség munkáját.  A program cselekvési programjának megvalósításában a polgárőrség, a rendőrség és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.