Közlekedési rendőrök szakmai versenye Békéscsabán

2015. 06. 05., p - 09:41
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három helyszínen 54 rendőr oldotta meg az elméleti és gyakorlati feladatokat. A megyei versenyen legjobb eredményt elért rendőrök képviselik Békés megyét az országos döntőn.

A Békéscsabai Városi Baleset-megelőzési Bizottság rendezte meg 2015. június 4-én az V. Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny Békés megyei döntőjét, amit Hudák Pál r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese nyitott meg. A megmérettetésen a Békés megyében működő rendőrkapitányságok és határrendészeti kirendeltségek 54 rendőre vett részt. A járőr-gépkocsivezető kategóriában 28 egyenruhás indult, a karos forgalomirányításban 16 rendőr mérte össze felkészültségét, míg a motoros kategóriában 10-en versenyeztek az elsőségért. A megyei verseny az elméleti feladatok megoldásával, tesztek kitöltésével kezdődött a Csabagyöngye Kulturális Központban. Ezt követően Békéscsabán, a Berényi út – Békési út – Szarvasi út kereszteződésében, valamint a Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályának tanpályáján bizonyíthatták gyakorlati tudásukat a versenyzők. Teljesítményüket háromtagú zsűri, Hazugáné Angyal Krisztina r. alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense, Takó Sándor nyugállományú r. ezredes és Harangozó László vizsgabiztos értékelte.

 

Az eredményhirdetésen dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője összegezte a verseny tapasztalatait, majd a zsűri részéről Takó Sándor nyugállományú r. ezredes méltatta a versenyző rendőrök felkészültségét. Az egyenruhások a képzéseken elsajátított ismereteiket, a hétköznapok során szerzett tapasztalataikat igyekeznek minden helyzetben úgy használni, hogy elősegítsék a balesetek megelőzését, a közlekedésbiztonság javítását. A megmérettetés erősíti a közlekedési rendőrök felkészültségét, akik így még hatékonyabban tudják segíteni a közlekedőket.

 

A motorkerékpárosok között Verebi Zoltán r. zászlós, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának szolgálatparancsnoka végzett az első helyen. A járőr-gépkocsivezetők versenyében Szelezsán Péter r. zászlós, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság helyszínelője, a karos forgalomirányítók között pedig Sugár Attila r. törzszászlós, a Szeghalmi Rendőrkapitányág helyszínelője és balesetvizsgálója nyújtotta a legjobb teljesítményt. Ők képviselik majd Békés megyét a gödöllői országos döntőn, amely 2015. június 23-a és 25-e között lesz.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.