Közlekedésbiztonsági akció Nógrádban

2014. 11. 15., szo - 14:41
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök és polgárőrök tartottak fokozott ellenőrzést Nógrád megye közútjain.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, illetve a megye területén található rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti állománya a megyei polgárőr szövetség tagjaival együttműködve 2014. november 13-án 10 órától közlekedésbiztonsági fokozott ellenőrzést tartottak.

A fokozott ellenőrzés célja az őszi-téli átállással kapcsolatos baleset megelőzési tevékenység, a közlekedésbiztonság helyzetének javítása, a közlekedési balesetek megelőzése, és azok számának csökkentése, súlyossági fokának mérséklése. Az egyenruhások segítő, balesetmegelőző szándékkal állították meg a közlekedésben résztvevőket, és felhívták a gépjárművezetők, kerékpárosok figyelmét az időszak kedvezőtlenebb út – és látási viszonyaira, az időjárásból fakadó lecsökkent látótávolságra, a csúszós útburkolatra. A megváltozott útviszonyok mellett egyben a láthatóságra is felhívták a közlekedésben résztvevők figyelmét. A rendőrök a fokozott ellenőrzés alkalmával megvizsgálták a kerékpárok felszereltségét, a járművek műszaki állapotát, a világítóberendezések hibátlan működését. Tájékoztatást nyújtottak továbbá a járművezetőknek a „Látni és látszani” elnevezésű országos baleset-megelőzési kampányról, melynek keretében lehetőségük van arra, hogy díjmentesen vizsgáltathatják át járműveik világító berendezéseit a kezdeményezéshez csatlakozott szervizeknél, továbbá látásukat is ingyenesen megvizsgáltathatják a kezdeményezéshez csatlakozott optikusoknál.

A balesetek megelőzése érdekében az egyenruhások és a polgárőrök fényvisszaverő prizmát, láthatósági mellényt, kerékpárcsengőt, fényvisszaverő szalagot, továbbá a Nógrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szóróanyagait adták át az ellenőrzés alá vontaknak.  

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.