Közbiztonságról egyeztetnek civilek és rendőrök

2014. 11. 07., p - 09:53
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Háromszázegy települést érint Baranyában a Közbiztonsági Egyeztető Fórum.

A járások közbiztonsági helyzetének értékelése, a problémák feltárása, a járási intézményekkel és a hatóságokkal történő kapcsolattartás erősítése, valamint a teendők egyeztetése céljából a Baranya Megyei Rendőr- Főkapitányság 2014. november 6. és 2014. november 20. közötti időben tíz járásközpontban tart egyeztető fórumot.

 

A rendezvénysorozat Pécsett kezdődött november 6-án, amelyet Dakos József r. dandártábornok megyei rendőrfőkapitány a járás közbiztonsági helyzetének értékelésével nyitott meg, majd az érintett vezetők hozzászóltak és egyeztettek a szükséges közös feladatokról. Az egyeztető fórumra meghívott személyek köre kiterjedt a járási hivatalok vezetőire, a polgármesterekre, a kisebbségi önkormányzati vezetőkre, az egyházközösségek és felekezetek vezetőire, az egyházi és alapítványi iskolák vezetőire, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatóira, a polgárőr szervezetek vezetőire és a rendészeti feladatokat ellátó személyek munkáltatóira.

A közel két órát tartó interaktív fórumon többen felszólaltak, személyes tapasztalataikat elmondták valamint kéréseket is megfogalmaztak, ezek többségére megoldást ígért a rendőrség.

A fórum kilenc járás központjában folytatódik tovább, a rendőrök arra törekednek, hogy a Közbiztonsági Egyeztető Fórummal minél szélesebb körben vonják be a civileket a biztonság megteremtésébe és fenntartásába. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.