Körzeti megbízotti irodát avattak Körömben

2014. 10. 03., p - 11:51
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőri egység számára a kor követelményeinek megfelelő elhelyezést és munkakörülményeket, az ügyfélfogadáshoz kulturált környezetet biztosít az újonnan kialakított székhely.

Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Mecser Tamás r. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője, valamint Tóth Tibor, a község polgármestere 2014. október 3-án új körzeti megbízotti irodát avatott fel és adott át Körömben.

A rendezvényen a szomszédos települések polgármesterei, helyi lakosok, önkormányzati képviselők, és meghívott vendégek mellett megjelent Ruszkai József r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettes és dr. Kalapos István r. alezredes, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője is.

A sajtó nyilvánossága előtt megtartott átadási ünnepségen az iroda négy körzeti megbízottja – Jedlinszki Gábor r. zászlós, Berta László r. zászlós, Gedrus János r. főtörzsőrmester valamint Ládi Miklós r. törzsőrmester - az ünnepség résztvevőinek jelenlétében vehette birtokba az újonnan kialakított szolgálati helyiségeket.

A körzeti megbízottak Köröm község mellett a szomszédos Kesznyéten, Girincs és Kiscsécs településeken is szolgálati feladatokat látnak el. A körzeti megbízotti iroda illetékességi területén élő lakosság lélekszáma meghaladja a négyezer főt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.