„Környezetvédelemért-díj” a főkapitányságnak

2014. 12. 02., k - 08:59
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ megköszönte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságnak a környezeti jogsértésekkel szembeni hatékony munkáját.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központtal 2006. decemberében kötött együttműködési megállapodásban rögzítette a környezeti jogsértésekkel szembeni közös fellépés szükségességét.

A Bűnmegelőzési Alosztály munkatársai rendszeres kapcsolatot tartanak az érintett intézményekkel, közös portyaszolgálatot folytatnak a társszervekkel együttműködve, továbbá a társhatóságok bevonásával megszervezik az állomány környezetvédelmi tárgyú oktatását.

Nem lehet elég korán kezdeni a környezettudatosságra nevelést, ezért munkatársaink megelőző, figyelemfelhívó előadásokat tartanak az oktatási intézményekben. Továbbá kiadványaikon keresztül, szórólapok terjesztésével is elősegítik a környezetvédelmi szabályokkal kapcsolatos információk minél szélesebb körben történő megismertetését és elmélyítését.

A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ a jogsértésekkel szembeni hatékony fellépésre tekintettel köszönetét fejezte ki a főkapitányságnak, valamint a környezetvédelmi bűnmegelőzéssel foglalkozó Némethné dr. Zsigó Zita r. alezredes asszonynak. Az ünnepélyes keretek között átadott „Környezetvédelemért-díj” elismerést a főkapitányság nevében Erhardt László r. ezredes úr, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági főkapitány-helyettese vehette át ünnepélyes keretek között 2014. november 28-án.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.