Kapitánytól búcsúztak

2015. 07. 15., sze - 16:48
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Székesfehérvár egykori rendőrkapitányától vettek végső búcsút szerettei és kollégái.

Székesfehérváron, a Béla úti temetőben rendőri tiszteletadás mellett búcsúztatták családtagjai, barátai és egykori kollégái Horváth Ferenc nyugalmazott r. alezredest a „Pipás kapitányt” 2015. július 15-én. Horváth Ferenc r. alezredes 1956-ban jelentkezett rendőrnek, majd igyekezetének és rátermettségének köszönhetően 1968-ban a Székesfehérvári Rendőrkapitányság vezetője lett, amely beosztást 1979-ig töltötte be.

Dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője búcsúbeszédében Feri bácsi szavaival emlékezett, amit idén, - a Székesfehérvári Rendőrkapitányság szervezett- nevével fémjelzett labdarúgótornán mondott: „Budapesti III. kerületi vagány srác voltam, soha nem hagytam magam befolyásolni senki által! Becsülettel éltem mindig az életem és ezen már nem is fogok változtatni!”

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.