Jutalmat kaptak a körzeti megbízottak (fotókkal)

2015. 01. 24., szo - 09:39
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere ajándékkal köszönte meg két zalaegerszegi rendőr munkáját.

Kovács Zoltán r. zászlóst és Marai Péter r. törzszászlóst fogadta hivatalában 2015. január 23-án 13 órakor Balaicz Zoltán. Zalaegerszeg polgármestere ajándékot adott át a két körzeti megbízottnak. A város első embere így köszönte meg a két egyenruhás áldozatkész munkáját, amit évek óta a városért tesznek. Legutóbb 2015. január 19-én – a járőrpáros szemfülességének köszönhetően – egy betörő bandát füleltek le a zalai rendőrök, majd következő nap fatolvajokat értek tetten. Mindkét rendőr a Körmendi Rendőr szakközépiskolában végzett, és évek óta együtt dolgoznak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.