Jövőkép – Rendőr ösztöndíj roma tanulóknak

2015. 06. 04., cs - 14:29
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2015-ben is meghirdette a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó ösztöndíjpályázatát.

Valamennyi középfokú oktatási intézmény nappali tagozatának első, második, vagy harmadik évfolyamos tanulói jelentkezhetnek a meghirdetett támogatás elnyeréséért. A szakiskolák pályázatba bekapcsolódó diákjainak vállalniuk kell az érettségi megszerzését is, tehát tanulmányaik ennek megfelelő további folytatását a szakiskola befejezését követően.

 

A támogatás elnyerésére benyújtott pályázatok beküldési határideje: 2015. július 31.

 

A nyertes tanulókat az egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálatokat követően választják ki, s velük a főkapitányság támogatási szerződést köt.

 

 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vállalja, hogy a támogatott részére, középiskolai tanulmányai hátralevő idejére az alábbi juttatásokat biztosítja:

 

·         számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni, kollégiumi szállás és a menzai étkeztetés költségeinek teljes körű térítése;

 

·         tanévenként – számla alapján, legfeljebb 25.000 forint értékben – ruházkodási segély;

 

·         tanszersegély (a tankönyvek költségeinek számla alapján történő, teljes mértékű térítése, az egyéb taneszközök esetében - ugyancsak számla alapján - tanévenként legfeljebb 4500 Ft értékhatárig;

 

·         Az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeli juttatás:

 

3,00 – 3,50 tanulmányi átlag esetén nettó 2000 Ft/hónap,

3,51 – 4,00 tanulmányi átlag esetén nettó 3000 Ft/hónap,

4,01 – 4,50 tanulmányi átlag esetén nettó 4000 Ft/hónap

4,51 – 5,00 tanulmányi átlag esetén nettó 5000 Ft/hónap

 

A pályázatot nyert tanuló(k)nak a támogatásért vállalniuk kell, hogy középfokú tanulmányaik eredményes befejezését követően – rendőri szolgálat vállalása céljából – jelentkezik valamelyik rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság először tizenhat éve hirdette meg a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó ösztöndíj pályázatát. Az elmúlt években összesen 51 diákkal kötött szerződést a rendőrség.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságnak jelenleg 5 tanulóval van érvényes, középiskolai tanulmányaik hátralevő idejére szóló támogatási szerződése. Közülük 3 támogatott vesz részt a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola jelenleg is zajló felvételi eljárásában.

 

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság a középiskolás diákok pályázatához hasonlóan a felsőoktatási intézmények nappali tagozatán tanuló fiatalok részére is meghirdeti az ösztöndíjpályázatot. Ennek a támogatásnak az elnyerésére nappali tagozaton jogi, igazgatási, gazdaságtudományi, műszaki vagy informatikai, orvosi képzési területen tanuló cigány származású fiatalok pályázhatnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.