Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum Vásárosnaményban

2014. 11. 21., p - 10:08
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiemelt feladat az iskolai bűnmegelőzés.

A Vásárosnaményi Járási Hivatalban 2014. november 20-án tartották a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot, melyen részt vett Tóth Attila r. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője, Kapdos Gábor r. őrnagy, a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság vezetője illetve Dr. Deák Ferenc, a Vásárosnaményi Járási Hivatal vezetője. A fórumon megjelentek az érintett települések polgármesterei, a polgárőr szervezetek vezetői, a KLIK vezetője, a roma kisebbségi önkormányzat vezetője, mezőőrök, valamint a helyi iskolák képviselői.

A fórumon Kapdos Gábor r. őrnagy ismertette a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság első tíz havi munkáját, hangsúlyozva a megjelent szervekkel való együttműködés fontosságát. Kiemelt feladatként vitatták meg az iskolai bűnmegelőzési tevékenységet, melyről a jelenlévők pozitívan vélekedtek.  A járásban hat iskolában folyamatos a D.A.D.A. oktatás, eseti jelleggel további tizenhárom iskolában tartanak különböző témákban bűnmegelőzési előadásokat. A kapitányság munkájában a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzése, felderítése kiemelt jelentőségű. A rendőrség a tanárok, szülők visszajelzéseit komolyan veszi, és minden esetben megteszi a szükséges intézkedéseket. A rendőrség munkatársai az iskolákban drogprevenciós előadásokat tartanak a diákok és a szülők részére is.

A fórum résztvevői elégedettségüket fejezték ki a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság tevékenységével kapcsolatban, a közös feladatok végrehajtását sikeresnek értékelték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.