Itt a jövőd a tét

2014. 11. 21., p - 13:41
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az internettel kapcsolatos bűnmegelőzés volt a fő témája a Veszprémben, 2014. november 21-én megtartott „Itt a jövőd a tét” című regionális szakmai konferenciának.

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a városházán megtartott konferencián köszöntőt mondott Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere. A rendezvényt Pogány Péter r. ezredes, Veszprém megyei rendőrfőkapitány-helyettes, Bűnügy Igazgató nyitotta meg.

Elsőként dr. Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója tartott előadást a Nemzeti Bűnmegelőzési Stratégia jelentőségéről.

Az internet és a bűnmegelőzés témakörében a következő szakemberek tartottak előadást: Klausz Melinda közösségi média specialista, Horváth Lívia pszichológus, Hubainé Lipp Katalin szociálpedagógus, Horváthné Kecskés Diána intézményvezető, Péter Katalin r. alezredes előadását hallhatták. A rendezvényen elsősorban a bűnmegelőzés, a család- és ifjúságvédelemben dolgozó rendőrök, pedagógusok és szociális területen dolgozó szakemberek vettek részt.

A konferencia az „Itt a jövőd a tét” című komplex tájékoztató és bűnmegelőzési program egyik eleme. A program megvalósítására a főkapitányság pályázatot nyújtott be a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácshoz, amelyet pozitív elbírálás után a Belügyminisztérium mintegy 2 millió forinttal támogatott. A VMRFK a komplex program megvalósításában együttműködőként vonta be a Veszprém Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatát és Népegészségügyi Szervét, a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot, az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Régióját, a Családsegítő szolgálat, Gyermekjóléti Központ és Családok Átmeneti Otthonát, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságát, a Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezetét, valamint az Alkohol-Drogsegély Ambulanciát. A pályázat célkitűzése, hogy az eddigi eredményeket, együttműködési rendszert felhasználva növelje a lakosság és a 6-18 éves fiatalok bűnmegelőzési informáltságát. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.