Hősi halottainkra emlékezve

2015. 10. 30., p - 12:27
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elhunyt kollégáikra emlékeztek a Fejér megyei rendőrök Halottak napja alkalmából.

A rendőri munka nemes feladat. Mindenki teszi a dolgát, bárhol teljesítsen is szolgálatot. Vannak, akik hosszú évek után nyugállományba vonulnak, azonban vannak, akiknek ez sajnos nem adatott meg. Rájuk, halottjaikra emlékeztek a Fejér megyei rendőrök 2015. október 30-án.

Vörös Ferenc rendőr ezredes, Fejér megye rendőrfőkapitány-helyettese a megemlékezés koszorúját a rendőr-főkapitányság oldalán lévő emléktáblához helyezte el. A márványtábla Jóvári Imre rendőr százados és Kardos Pál rendőr alhadnagy emlékére készült, akik 1956. október 24-én a főkapitányság épülete előtti gépfegyvertűz következtében vesztették életüket.

Ezt követően Vörös Ferenc rendőr ezredes, Dr. Kaáli Nagy Marcell egykori Székesfehérvári rendőrfőkapitány, Ciszterci templom altemplomában nyugalomra helyezett sírjánál tisztelgett, majd kilátogatott a székesfehérvári Hosszú temetőbe is, ahol lerótta tiszteletét dr. Reé István hajdan volt rendőrkapitány és Szilágyi József magyar királyi rendőr őrmester sírjánál.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.