Halottak Napján is biztonságban

2014. 10. 30., cs - 14:16
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott figyelmet és körültekintést kér a Rendőrség. Ajánlások a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság részéről az ünnepekre.

A rendőrök Fejér megyében is segítik a biztonságos közlekedést a közutakon, illetve kiemelten óvják a temetők környékének biztonságát Mindenszentek és Halottak Napja időszakában.
2014. október 30-tól november 4-ig a közutakon és a temetők környékén jelentős forgalomnövekedésre és fokozott rendőri jelenlétre kell számítani.
Illés Mihály r. alezredes a Fejér Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára kiemelte, hogy a fokozott rendőri jelenlét elsősorban a közúti forgalom segítésére irányul, de a rendőrök a közlekedési szabályok megszegőivel szemben is fellépnek. Felhívta a figyelmet, hogy közlekedési balesetek kockázata nagymértékben csökkenthető, ha a gépjárművel közlekedők minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekednek és fokozott figyelmet fordítanak a gyalogosokra.  

A forgalomellenőrzés mellett a rendőrség közrendvédelmi és bűnügyi szolgálata is fokozott ellenőrzéseket tart, megelőzve, illetve megakadályozva az ilyenkor gyakrabban előforduló bűncselekmények (gépkocsi feltörések, zseblopások, viráglopások, sírrongálások) elkövetését.

Neubauer Tamás r. alezredes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője kéri a lakosságot, hogy a közlekedési eszközökön és a temetők környékén fokozottan figyeljenek az alkalmi tolvajok megjelenésére. A gépjárműlopások, illetve a gépjárművekből történő lopások megelőzése érdekében minden esetben zárják le a járműveket, még akkor is, ha rövid időre távoznak, illetve ne hagyjanak látható helyen semmilyen értéket a gépkocsiban! Az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak, amelyeket fizikai erőszak alkalmazása nélkül könnyedén eltulajdoníthatnak szintén vonzóak a tolvajok számára.  

Az ünnep méltóságának megőrzése érdekében a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a közlekedőket, hogy a hétvége során legyenek körültekintők, tartsák be a közúti előírásokat, lassabb haladás, valamint forgalmi torlódások esetén se veszítsék el türelmüket.

Amennyiben bűncselekmény elkövetését észlelik, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.