Gála és köszönet

2015. 12. 15., k - 13:22
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok a migrációs helyzet kezelésében, Magyarország déli határain szolgálati feladataikat kiválóan ellátó kollégáinak munkáját egy gálaesttel köszönte meg.

A kezdeményezést támogató szervezetek segítségével létrejött gálaest 2015. december 14-én volt a Miskolci Nemzeti Színházban. A Magyarország határait megvédő megyei rendőrök egy változatos, szórakoztató és egyben lélekemelő műsort láthattak.

 

Elsőként Aranyosi Péter humorista lépett színpadra. Ezt követően a Miskolci Nemzeti Színház művészeiből álló prózai betéttel bővítetett Allegra vonósnégyes adott hű képet a szeretet és a zene harmóniájáról. Bellus István humorista újfent a rekeszizmokat vette célba, majd negyedik fellépőként a Készenléti Rendőrség zenekara repítette muzsikájával a közönséget. Kovács Gábor operaénekest Nagy Nándor kísérte zongorán. A Musical Műhely Miskolc társulata lendületes produkcióval méltón zárta az estet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.