Életvédelmi konferencia Salgótarjánban

2014. 11. 25., k - 10:57
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság szervezésében „Életellenes bűncselekmények helyszíni szemléinek tapasztalatai" címmel rendeztek szakmai konferenciát 2014. november 20-án a főkapitányság tanácstermében.

Az immáron 8. alkalommal megtartott rendezvény célja az volt, hogy a megyei szakemberek a kiemelt súlyú bűncselekmények helyszíni szemléin tapasztaltak megosztása révén további hasznos ismeretanyaghoz jussanak.

A konferenciát Dr. Kalmár Zsolt r. alezredes, rendőrfőkapitány helyettes nyitotta meg, majd Nagy Tivadar r. alezredes a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, Bűnügyi Technikai Osztály vezetője köszönte a résztvevőket. Az értekezleten az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály, Bűnügyi Osztály, és a Tolna megye bűnügyi osztály vezetője, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság és további hét megye - így Vas, Békés, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs Szatmár Bereg megye bűnügyi technikai osztályának vezetője, osztotta meg tapasztalatait. A szakmai konferencián a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet igazságügyi orvosszakértője is előadást tartott.

 Az osztályvezetők beszámoltak hatóságaik illetékességi területén az elmúlt időszakban elkövetett emberölés és más kiemelt súlyú bűncselekmények helyszíni szemléjéről.

Az előadáson részt vettek a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság hat rendőrkapitányságának vezetői, bűnügyi osztályvezetői, bűnügyi technikai csoportok vezetői, valamint a teljes bűnügyi személyi állomány, összesen mintegy hetven fővel.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.