Együtt a vadászokkal

2015. 11. 24., k - 09:26
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Polgárdi Rendőrőrs kezdeményezésére a területi vadászokkal egyeztettek a rendőrök.

Polgárdiban tartották meg 2015. november 20-án azt az egyeztető fórumot, ahol a rendőrök és vadászok közösen értékelték a 2015. évet, megosztották egymással saját szakterületük tapasztalatait és meghatározták együttműködésük irányvonalait. Az egyeztetés során a Nádor Vadásztársaság képviselője külön köszönetét fejezte ki a Polgárdi Rendőrőrs munkatársainak a nádasdladányi erdőrészben történt illegális hulladéklerakás elkövetőjének felderítéséért.

Megegyezés született arról, hogy a jövőben a vadászok technikai eszközeikkel és helyismeretükkel segítik a rendőrök munkáját abban az esetben, ha az illetékességi területükön eltűnt személy felkutatás válik szükségessé, a rendőrök pedig továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak az erdőkre.  Az egybegyűltek a közös munka legfőbb céljának az illegális fakitermelés visszaszorítását tűzték ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.