Egy nap a táborozókkal

2015. 06. 26., p - 12:23
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársai a „Példakép” táborban lakó gyermekeknek engedtek betekintést a rendőri munkába és egyben felkészítették őket a biztonságos vakációra is.

 
 

A Hanns Seidel Alapítvány és a Polgári Szécsényért Alapítvány közösen szervezett negyedik alkalommal üdülést a megyei hátrányos helyzetű gyermekek számára Nógrádban, Ráróspusztán. A 93 fős tábor célja, hogy a gyermekek elé egy olyan jövőképet állítsanak, aminek eléréséért érdemes tanulni. Annak érdekében, hogy a diákoknak legyen lehetőségük közvetlen tapasztalatokat szerezni a különböző szakterületekről a szervezők más-más szakma képviselői között a rendőrség munkatársait is meghívták a táborba.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársai 2015. június 25-én a gyermekeket a táborban felkeresték, ahol személyesen válaszoltak a rendőri szakmával kapcsolatos kérdésekre.  A nebulók egy játékos fizikai felmérő - versenyen - vettek részt annak érdekében, hogy tájékoztatást kapjanak a hivatásos állományú taggal szemben támasztott egészségügyi és fizikális követelményekről.  A szakemberek a 8 és 12 év közötti táborlakókat az egyéb bűn- és baleset-megelőzési programokkal a biztonságos vakációra készítették fel.  Így a rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai egy színlelt - kerékpárost érintő - közlekedési baleset kapcsán mutatták be az ilyen esetben legfontosabb teendőket, majd ismertették a gyalogos és kerékpáros közlekedés alapszabályait és fontosabb közúti jelzőtáblák jelentését. A gyermekek nagy örömére ezt követően közelről szemügyre vehették a szolgálati gépjárműveket és eszközöket, megismerkedhettek a bűnügyi technikusok különböző nyomrögzítő módszereivel is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.