Civileket jutalmaztak

2014. 11. 26., sze - 13:53
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hétvégén Székesfehérváron történt trafik rablás gyanúsítottját feltartóztató négy fiatalembert a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője megjutalmazta bátorságukért.

Székesfehérváron, 2014. november 22-én este ment be az elkövető a fehérvári Budai úton lévő dohányboltba, ahonnan a bevétellel együtt távozott, miután az eladót a kasszában lévő pénz átadására kényszerítette.

Amikor az üzletből jött ki, akkor találkozott össze három férfival, akik miután megtudták, hogy rablás történt, egyből az elkövető után eredtek. A Vodafone Sportcsarnok parkolójában csatlakozott hozzájuk egy negyedik járókelő, miután látta, hogy a többiek egy rabló után futnak, és a segítségét kérték.

Négyüknek, a József Attila utcában sikerült elfogni a tettest. Együtt a földre vitték, majd a rendőrjárőrök kiérkezéséig visszatartották.   

A huszonéves férfiak olyan talpraesettségről, rátermettségről és önfeláldozásról tettek tanúbizonyságot, ami egyedülálló. Mindegyikük mérlegelés nélkül, saját maga testi épségét háttérbe szorítva iramodott az elkövető nyomába. Kitartásuknak és határozott fellépésüknek köszönhetően a 26 éves székesfehérvári elkövető ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt megindult a büntetőeljárás. 

Dr. Varga Péter r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány önfeláldozásukért, valamint talpraesett helytállásukért mind a négy fiatalembert dicséretben és tárgyjutalomban részesítette, melyet Vörös Ferenc r. ezredes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese adott át.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.