Átadták a Diósgyőri Rendőrőrs új épületét

2014. 10. 01., sze - 14:54
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőri egység számára a kor követelményeinek megfelelő elhelyezést és korszerű munkakörülményeket, az ügyfélfogadáshoz kulturált környezetet biztosít az újonnan kialakított székhely.

Kovács István r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, az ORFK gazdasági főigazgatója, Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, valamint dr. Mecser Tamás r. ezredes, a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője 2014. október 1-jén ünnepélyes keretek között adta át a Miskolci Rendőrkapitányság Diósgyőri Rendőrőrsének új épületét.

 

A városháza vezetői, a városrész önkormányzati képviselői, az önkormányzati rendészet munkatársai, a polgárőrség képviselői és a meghívott vendégek mellett az eseményen megjelent dr. Bogyay Ferenc r. ezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője is.

 

A sajtó nyilvánossága előtt megtartott rendezvényen a rendőrőrs parancsnoka, Molnár József r. alezredes szimbolikusan az ünnepség résztvevőinek jelenlétében vette birtokba, egyben mutatta be az önkormányzat támogatásával újonnan kialakított szolgálati helységeket.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.