A pozitív jövőkép: KIP

2018. 03. 08., cs - 14:58
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A párbeszéd folytatását hangsúlyozta a hejőkeresztúri általános iskolában megtartott rendőr-roma fórum.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportja (TKKM) 2018. március 8-án tartotta meg idei első rendőr-roma fórumát, ahol a cigány szervezetek munkatársai is képviseltették magukat. A program első pontjában az elmúlt év eredményeiről adott tájékoztatást a TKMM vezetője. Itt többek között megemlítették, hogy az elmúlt év sikerei után ebben az évben is lesz „Roma Ki Mit Tud” és nem maradnak el a közös együttélést támogató programok sem.

A program második felében a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában már évek óta működő Komplex Instrukciós Programot (KIP) mutatta be az intézmény vezetője. A közeljövőben országos szintűvé emelt program voltaképpen olyan megoldásokat kínál a felzárkóztatásra, a generációk közötti párbeszédre, ami pozitív jövőképet ad mindannyiunk számára.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Fekésházi Árpád

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 41 éves férfi megtalálása érdekében.