A főkapitány teljesítette a kívánságot

2015. 06. 03., sze - 09:39
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emma még csak 11 esztendős, de már 71-szer volt kórházban. A miskolci kislány álma, hogy rendőr lehessen. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Gyereknap alkalmával teljesítette a kívánságot.

Emma egy ritka betegségben szenved, rajta kívül egy török kisfiúnál regisztrálták ugyanezen diagnózist. A 11 éves kislány nemcsak a betegséggel birkózik, hanem a tatamin is, ugyanis aktív tagja a DVTK birkózó klubjának. Akárcsak 6 éves öccse Leon, aki mindenben támogatja nővérét. A nagylánynak a gyógyulás mellett nagy álma, hogy felnőtt korában rendőr lehessen. Gyermeknap alkalmából dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2015. május 28-án teljesítette a kívánságot és vendégül látta Emmát, testvérét és természetesen édesanyjukat.

 

A tábornok először röviden ismertette a rendőrség munkáját, majd ajándékcsomagot adott át a gyerekeknek, amit a főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársai állítottak össze. Emma különleges meglepetést is kapott, egy szám nélküli rendőrjelvényt, amit a főkapitány díszdobozban nyújtott át neki. A vendégek ezután szemügyre vehettek, majd kipróbálhattak egy-egy rendőrségi kvadot, motort és autót.

 

A program a harmadik elemeként a főkapitányság kiképző központjának munkatársai várták a családot. Taricska Tibor r. őrnagy, a kiképző központ vezetője az éppen taktikai képzésen lévő nyomozók körébe kalauzolta a gyerekeket, akik szemtanúi lehettek, hogyan bilincselnek a profik, Emma pedig ráadásképpen egy taktikai feladatban is szerepet kapott, mint védett vezető.

 

A lőtéren egy kisebb fegyverbemutató után Emma és Leon profik módján légpuskával lőttek célba. A délután zárásaként a gyerekek a rendőrök „játszóterén” próbálhatták ki magukat, így a mászó létrán függeszkedtek, kúszva- mászva melegítettek be a délutáni edzésre, ahová egy Audi A3-as rendőrautó vitte őket a DVTK Stadion birkózóterme elé. A főkapitány búcsúzóul közölte Emmával, a tiszteletbeli rendőrrel, hogy visszavárja a testületbe.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.