A Duna és az erdők védelmében

2014. 10. 07., k - 06:57
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dunaszeg és Dunaszentpál területén is gyakoriak a „közös szolgálatok”.

A Győri Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának beosztottja Szalma László rendőr zászlós szolgálatát hetente több alkalommal a helyi polgárőrökkel látja el.

Dunaszeg-Dunaszentpál körzeti megbízott munkáját a Dunaszegi Polgárőr Egyesület tagjai segítik.

A közös járőrözések alkalmával a települések ellenőrzése mellett a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt tulajdonában és kezelésében lévő erdőket, területeket is ellenőrzik. Folyamatos kapcsolatot tartanak az erdészet munkatársaival és a fakitermeléssel foglalkozó vállalkozókkal.

A fás területeken kívül, a hely sajátosságának mondható Öreg illetve a Mosoni-Duna partszakaszát is felügyelik. Az elmúlt hónapokban felléptek és bűnmegelőzési tevékenységet is folytattak az orvhalászokkal szemben.

  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.