Figyelem és biztonság a kecskeméti tanyákon (videóval)
A megyeszékhelyi rendőrök és polgárőrök közösen látogatták meg a külterületen élőket.
A megyeszékhelyi rendőrök és polgárőrök közösen látogatták meg a külterületen élőket.
A balmazújvárosi rendőröktől kért segítséget egy idős néni.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság együttműködő partnereivel tartott átfogó ellenőrzést.
A biztonságot szolgálta a közös munka az ünnepi készülődés időszakában.
A körzeti megbízottak segítettek azoknak a bajbajutottaknak, akik három órán át bolyongtak gépkocsijukkal a sötétben egy mocsaras, lápos földúton.
Néhány órán belül beazonosították és elfogták a jánoshalmi rendőrök azt a férfit, aki 42 juhot lopott el, majd az állatok egy részét értékesítette, a megmaradt jószágokat pedig egy elhagyatott külterületi romos épületben rejtette el.
Leszakadt mennyezet törmelékéből mentettek ki egy férfit.
Egyszerű karácsonyi történet, ami arról szól, hogy a rendőr akkor is rendőr, ha szolgálaton kívül van, azaz egy miskolci férfi visszakapta elveszett telefonját.
A tiszacsegei rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a 39 éves férfit, aki ellen az olasz hatóság által kiadott nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.
A solymári körzeti megbízott egy 82 éves férfinak segített a hazajutásban.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés békés jellegét megsérti.
Előfordulhat, hogy a 81 éves nő egyedül nem talál haza, a rendőrök jelenleg is keresik.
A ceglédi rendőrök befejezték a helyszínelést.
A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.
Teljes útlezárás a 4-es főúton.
Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.