Körözött személyt fogtak el Debrecenben
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/1_4284.jpg?itok=o8mGJaIS)
A járőrök elfogták azt a nőt, akivel szemben elfogatóparancs volt érvényben.
A járőrök elfogták azt a nőt, akivel szemben elfogatóparancs volt érvényben.
Mátraszentimre közelében tévedt el kabát nélkül.
Idős nő eltűnését jelentették a rendőrségi segélyhívó számon vasárnap délelőtt. Az ásotthalmi asszony keresését a rendőrök, a katonák, a polgárőrök, a mezőőrök és a vadászok közös erővel kezdték meg, majd néhány óra múlva épségben megtalálták.
Kollégánk gyújtott be a kályhába annak a mozgásában korlátozott taktaszadai nőnek, aki segítséget kért a rendőrségtől.
Életmentés Balatonfenyvesen.
Ő az a 12 éves budapesti kisfiú, akit 2020. november 23-án hajnalban két rákospalotai rendőr mentett ki egy égő házból.
A férfi a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését önként nem kezdte meg.
A rendőrök előállították azt a perkupai fiatalembert, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy ellopta egy falubelije motorkerékpárját.
Az újfehértói férfi nem kezdte meg a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését.
Főkapitányi elismerés a hős újpesti rendőröknek.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.