Segítségre szorult

2019. 05. 29., sze - 12:48
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisbéri rendőrök találták meg az eltűnt nőt.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra 2019. május 28-án délelőtt érkezett bejelentés egy eltűnt személyről. A telefonáló elmondta, hogy édesanyja tárkányi otthonából elment és azóta nem találják. Azt is közölte, hogy az asszony nem tud jól tájékozódni és többször eltévedt már. A kisbéri járőrök a tárkányi polgárőrökkel közösen kezdték meg a 65 éves nő utáni kutatást. Ellenőrizték a közeli buszmegállókat, telephelyeket, minden lehetőséget számba vettek, ahová az asszony az eső elől behúzódhatott. Végül az utcán sétálva találtak rá az eltűnt személyre, akit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elszaladt

A kaposvári fiatalember azt mondta megijedt, ezért szaladt el a baleset helyszínéről, amit ő maga okozott.

 

Kábítószer-kereskedők rendőrkézen

Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Ismeri a fiatalembert?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.