Elszaladt

2024. 10. 03., cs - 12:14
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári fiatalember azt mondta megijedt, ezért szaladt el a baleset helyszínéről, amit ő maga okozott.

Tóth Miklós r. zászlós, a főkapitányság ügyeletese épp pihenőidejét töltötte október 2-án este Kaposváron, amikor az Árpád utcai bevásárlóközpont parkolójában két autó összeütközött. Az avatott szemnek nem volt már szokatlan a látvány, inkább csak az, ami utána következett. A baleset okozója ugyanis kiugrott a kocsijából, és elszaladt.

Pontosabban csak megpróbálta, de nem jutott messzire, mert a szabadnapos rendőr a nyomába eredt, majd pár utcával odébb utol is érte, ahol visszatartotta őt a kollégák érkezéséig. Az egyenruhások jelenlétében a férfi már úgy nyilatkozott, hogy nagyon megijedt, ezért eredt futásnak. Elmondását azonban árnyalták a tények, miszerint a 18 éves helyi lakosnak nem volt jogosítványa, így semmi keresnivalója sem lehetett a volán mögött.

A rendőrök elfogták az önjelölt sofőrt, és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol az engedély nélküli járművezetés miatt szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.

 

Elszaladt

A kaposvári fiatalember azt mondta megijedt, ezért szaladt el a baleset helyszínéről, amit ő maga okozott.

 

Kábítószer-kereskedők rendőrkézen

Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.