Őrizetbe vették a szabálysértőt a rendőrök

2020. 10. 24., szo - 09:16
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltás hatálya alatt vezetett az 57 éves jobbágyi férfi.

A rendőrségre 2020. október 23-án 18 óra 58 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Szarvasgede belterületén anyagi káros közúti közlekedési baleset történt.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy az 57 éves férfi 19 óra körül a településen egy parkoló gépjárműnek ütközött, és azt a mögötte álló járműnek lökte. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott. A nyilvántartás adatai alapján a Pásztói Rendőrkapitányság a férfit 2020. október 30-ig a járművezetéstől eltiltotta.

A rendőrök a jobbágyi lakost elfogták, előállították, járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek vele szemben, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Időskori romantika Nemcsák Károllyal

Az ismert színművész és színházigazgató segítségével egy úgynevezett romantikus csalás történetét is átbeszélték a Mátrix Projekt keretében szépkorúaknak tartott bűnmegelőzési rendezvényen a Teve utcai rendőrpalotában.

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.