Időskori romantika Nemcsák Károllyal

2024. 10. 02., sze - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az ismert színművész és színházigazgató segítségével egy úgynevezett romantikus csalás történetét is átbeszélték a Mátrix Projekt keretében szépkorúaknak tartott bűnmegelőzési rendezvényen a Teve utcai rendőrpalotában.

Az idősek világnapja alkalmából szervezett rendezvényt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a Rendőrségi Igazgatási Központban október 1-jén. A csaknem négyszáz vendég részvételével tartott esemény központjában az online bűncselekmények megelőzése állt.

Dr. Pál Adrián r. ezredes, Budapest rendőrfőkapitánya bűnügyi helyettesének köszöntője után Nemcsák Károly, Jászai Mari díjas színművész, a József Attila színház igazgatója olvasta fel egy valóban megtörtént romantikus csalás történetét, amit a BRFK Kiberbűnözés Elleni Osztály nyomozójának segítségével, a hallgatóságot is bevonva beszéltek át. A Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai a hálapénzzel kapcsolatban adtak tájékoztatást, és az online csalások megelőzésének lehetőségeit ismertették. A Magyar Bankszövetség és az OTP Bank szakembereinek kerekasztal-beszélgetését a BRFK kibervédelmi nyomozója vezényelte.  A szünetben a Magyar Vöröskereszt egészségügyi tanácsadást biztosított, az Áldozatsegítő Központ és Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai tanácsokat adtak és a BRFK kórusa szórakoztatta a megjelenteket. Zárásként Budapest rendőrfőkapitányának elismerését a BRFK kortárs segítői és a szociális hálózatban dolgozó támogatók vehettek át a Bűnmegelőzési Osztály vezetőjétől.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.