„SuliMoped” program Mezőkövesden és Ózdon

2017. 12. 05., k - 12:27
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hatodik alkalommal indult útnak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a „SuliMoped” program, amelyen 50 tanuló vehet részt. 

A kezdeményezés célja, hogy az általános iskolák és középiskolák 14. életévét betöltött diákjai az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával és finanszírozása mellett, ingyenes képzés keretein belül segédmotoros kerékpár – AM kategóriára – vezetői engedélyt szerezhessenek.

sulimoped

A december eleji szülői értekezleteket követően Mezőkövesden és Ózdon 30-20 diákkal indult el a „SuliMoped” program, amin elsősorban hátrányos helyzetű, valamint a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező általános iskolások vehetnek részt. Azok a diákok, akik sikeres vizsgát tesznek, a tanévzáró ünnepélyen már át is vehetik életük első vezetői engedélyét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.