Óvatosan az utakon

2018. 01. 24., sze - 14:50
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a közlekedők részére az alábbi ajánlásokat adja a biztonságos téli közlekedéshez.

A csúszóssá vált útszakaszok miatt 2018. január 24-én több baleset is történt Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain.

A megváltozott útviszonyoknak megfelelő közlekedés fokozott figyelmet igényel a járművezetőktől.

A legfontosabb szabály, hogy a megengedett sebességhatárt soha ne lépjük túl, gyakran még a megengedett sebesség felső határa, annak közelsége is eltúlzott lehet.

Nagyon fontos továbbá a követési távolság növelése. Igen nehéz megbecsülni a biztonságos követési távolságot csúszós út esetén. Ezért tartsunk az előttünk haladótól olyan távolságot, hogy járművünkkel annak hirtelen fékezése esetén is meg tudjunk állni. A szakemberek azt tanácsolják, hogy a minimális követési távolság legalább akkora legyen, mint amit az adott sebességgel haladva járművünk két másodperc alatt megtesz.

Kérjük az utakon közlekedő járművezetőket, hogy vezessenek fokozott óvatossággal és körültekintéssel, különös tekintettel az alul- és felüljárók környékére, továbbá az útkereszteződésekre, ahol előfordulhat az eljegesedés.

 

Vigyázzunk egymásra, hiszen mindenkit hazavárnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.