Kényszerpihenő

2017. 12. 19., k - 11:51
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjairól két helytelen úttartással közlekedő sofőrt is kiszűrtek mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Komplex közúti ellenőrzést hajtottak végre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai 2017. december 18-án az M3-as autópályán. A járőröknek már messziről feltűnt egy kamion, ami szinte szalagkorláttól szalagkorlátig közlekedett. A rendőrök a román felségjelzésű kamiont haladéktalanul kiszűrték a forgalomból, a sofőrt pedig helyszíni bírsággal sújtották, illetve kényszerpihenőt rendeltek el a fáradt férfinak.

 

Az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai 2017. december 16-án 20 óra körül lakossági bejelentés alapján állítottak meg egy erősen imbolygó mozgással közlekedő autót, illetve vonták ellenőrzés alá annak sofőrjét Bánrévén. A 28 éves putnoki férfival szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A hatóság vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A rendőrjárőrök a gépjármű utasát is előállították az Ózdi Rendőrkapitányságra, mivel körözés volt kiadva vele szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.