Tíz migránst zsúfolt be az autójába egy horvát embercsempész, a rendőrök elfogták

2021. 08. 05., cs - 05:45
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A magukat afgán állampolgárnak valló utasok nem tudták igazolni a személyazonosságukat, valamint a magyarországi jogszerű tartózkodásukat.

Az egyenruhások négy megyés akció keretében – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. augusztus 5-én 5 óra 10 perckor az M1-es autópályán, Győrszentiván térségében ellenőriztek egy osztrák rendszámú gépkocsit, amit egy 25 éves horvát férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további tíz, magát afgán állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket. A horvát sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak, a migránsokat pedig – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.