Őrizetbe vettek két bosnyák embercsempészt

2021. 08. 12., cs - 06:53
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balotaszállás belterületén megállítottak a rendőrök egy kisteherautót, amelyben összesen 16 illegális migráns utazott.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, két bosnyák embercsempészt vettek bűnügyi őrizetbe a rendőrök 2021. augusztus 12-én 1 óra 45 perckor. A két 21 éves férfit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály járőrei állították meg Balotaszállásnál, amint egy szerb rendszámú kisteherautóval közlekedtek. A jármű átvizsgálásakor a raktérben 16 – magát afgán állampolgárnak valló – illegális migránst találtak a rendőrök. A külföldiek sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a két bosnyákkal szemben. A nyomozók előterjesztést tesznek a letartóztatásuk indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.