Két embercsempész teherautóban szállított 23 illegális migránst – a rendőrök elfogták őket

2021. 08. 03., k - 10:10
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Röjtökmuzsaj külterületén intézkedtek a soproni rendőrök a gépkocsi sofőrjével és társával, akik 23 illegális migránst akartak Ausztriába juttatni.

A Soproni Rendőrkapitányság egyenruhásai  – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság információi alapján – 2021. augusztus 3-án 7 óra 53 perckor, a 8627-es számú úton, Röjtökmuzsaj külterületén állítottak meg egy román honosságú kistehergépkocsit.

A járművet egy 27 éves román férfi vezette, mellette ült társa, egy 23 éves szintén román állampolgár. Az autó csomagterében, a ponyva alatt megbújva utazott 23 illegális migráns – 15 férfi, 3 nő és 5 gyermek – akik magukat  kurd, szír illetve palesztin állampolgároknak vallották. A migránsok a rendőröknek sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

2

A járőrök a gépkocsi vezetőjét, valamint társát elfogták, majd az illegális migránsokkal együtt a Soproni Rendőrkapitányságra előállítják.

3

A szír, kurd, valamint palesztin személyeket – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel, valamint román kísérőjével szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

4

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

6

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.