Keresik a soproni rendőrök az embercsempészt

2021. 08. 12., cs - 06:00
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autóját és az illegális migránsokat hátrahagyva menekült el a sofőr.

A járőrök Sopronkövesd külterületén, a határ felé vezető Likicsi úton próbáltak meg ellenőrizni egy osztrák rendszámú gépkocsit 2021. augusztus 12-én 0 óra 50 perckor. Az autó vezetője a rendőri jelzésre előbb lassított, majd az intézkedés alól magát kivonva nagy sebességgel elhajtott. Az egyenruhások a jármű után eredtek és a helyszíntől távolabb leállítva meg is találták. Az utastérben ekkor már csak két – magukat pakisztáni és bangladesi állampolgárnak valló – külföldi maradt, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök az utasokat elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították. Az embercsempészéssel gyanúsítható sofőr felkutatása folyamatban van.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.