Embercsempész Szabolcsban

2021. 08. 07., szo - 15:12
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sofőr a gyanú szerint 25 illegális migránst szállíthatott gépkocsijában.  

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Penészlek külterületén, egy tanyán fedeztek fel a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály jelzése alapján 2021. augusztus 7-én 13 óra 18 perckor egy mikrobuszt,  benne egy szerb sofőrrel, valamint 23 illegális migránssal. Később kiderült, hogy az autó utasa volt korábban az a két hatásértő is, akiket még reggel fedeztek fel a közelben lakossági bejelentés alapján.    

Az illegális migránsok magukat bangladesi és pakisztáni állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A járművezetőt előállították, vele szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkednek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.