Elmenekültek az embercsempészek, de elfogták őket

2021. 07. 21., sze - 17:25
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei rendőrök több órás kutatás eredményeként megtalálták a sorsukra hagyott járművek sofőrjeit. Öt embert őrizetbe vettek.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának jelzése alapján a járőrök 2021. július 21-én 2 óra 20 perc és 3 óra 30 között Baja, Bácsborsód és Érsekcsanád térségében intézkedés alá vontak négy járművet, amelyeknek sofőrjei az ellenőrzést megelőzően elmenekültek.

A kocsikban az egyenruhások összesen 43 határsértőt találtak: egy Renaultban és egy Volkswagenben 11-11 határsértő, egy Fordban 12, míg egy Jeep Choerokee-ban 9 fő külföldi utazott. A csoportok tagjai minden esetben szír állampolgárnak vallották magukat, ám sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

Baja belterületén 3 óra 50 perckor egy ötödik autó sofőrjét igazoltatták. A moldáv állampolgár ugyan egyedül utazott, de az intézkedés során tapasztalt körülmények alapján a gyanú szerint a férfi illegális migránsokat szállított az autóban az intézkedést megelőzően, így őt elszámoltatás céljából előállították.

A Bács-Kiskun megyei határszakasz közelében szolgálatot ellátó egyenruhások rendőrök hajtóvadászatot indítottak a sorsukra hagyott járművek sofőrjeinek megtalálása érdekében. A Bácsbokodi és a Hercegszántói Határrendészeti Kirendeltség járőrei kilométereken keresztül követték a bujkáló sofőröket. Egy moldáv-román kettős állampolgárságú férfit – az egyik elmenekült sofőrt – még délelőtt megtalálták egy közeli erdőben a Készenléti Rendőrség és a helyi polgárőrség közreműködésével.

A délutánba nyúló keresés végül eredményre vezetett: a rendőrök megtalálták a többi, elmenekült sofőrt is. A Bácsbokodi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai Érsekcsanád térségében figyeltek fel egy gyanús, osztrák rendszámú, lesötétített mikrobuszra. A járművet ellenőrzés céljából megállították, és az ellenőrzés során kiderült, hogy abban a szerb sofőrön kívül három, magát moldáv útlevéllel igazoló férfi utazik. A járműben tartózkodókat a rendőrök elfogták és előállították.

A gyanú szerint a néhány óra alatt elfogott öt moldáv férfi az autókban utazó határsértőket Nyugat-Európába akarta csempészni, így ellenük – őrizetbe vételük mellett – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított.

A feltartóztatott határsértőket – meghallgatásukat követően – visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.