Baleset részesét és szemtanúit keresi a rendőrség

2016. 08. 13., szo - 09:44
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kerékpáros és személygépkocsi ütközött össze Békéscsabán, a Jókai utcán. Az autó vezetője a rendőrök megérkezése előtt elment a helyszínről. A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázásához a lakosság segítségét is kéri.

Békéscsabán, a Jókai utca és az Illésházi utca kereszteződésében 2016. augusztus 12-én 20 óra 12 perckor összeütközött egy személygépkocsi és egy kerékpáros. Az eddigi információk alapján szürke színű Opel Astra G típusú személygépkocsi vezetője a rendőrök megérkezése előtt elment a helyszínről. A jármű első lökhárítója megrongálódott. A rendőrség kéri a személygépkocsi vezetőjét, hogy a baleset körülményeinek tisztázása érdekében jelentkezzen a Békéscsabai Rendőrkapitányságon.

 

Várják azok bejelentését is, akik látták a balesetet vagy a sérült autót, illetve a történtekkel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Bejelentést lehet tenni a Békéscsabai Rendőrkapitányságon (Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3., 06-66/523-700), valamint a „Telefontanú” ingyenesen hívható 06-80-555-111-es számán a nap 24 órájában, illetve a 112-es központi telefonszámon is folyamatosan fogadják a hívásokat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elszaladt

A kaposvári fiatalember azt mondta megijedt, ezért szaladt el a baleset helyszínéről, amit ő maga okozott.

 

Kábítószer-kereskedők rendőrkézen

Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Ismeri a fiatalembert?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.