Bűnügyek

Az E-roller csendes, de nem nyomtalan

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A belvárosból lopott el egy e-rollert egy helybeli férfi Szegeden. A rendőrök megtalálták és lefoglalták az eszközt, a férfi ellen pedig eljárást indítottak.

Orvosok és cégvezetők letartóztatva

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A bíróság a tegnapi meghallgatásokon a héten elfogott gyanúsítottak közül nyolc fő letartóztatását és három fő bűnügyi felügyeletét rendelte el, míg ketten szabadlábon védekeznek. A gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás ügyében a huszonhat gyanúsított közül így már összesen tizennégyen vannak rács mögött.

Interneten rendelte a magokat

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bicskei Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az 53 éves férfival szemben kábítószer készítésének elősegítése és további bűncselekmények miatt folytatott ügy vizsgálatát.

Lezárt akta: Árokban kötött ki a kamionnal

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök befejezték az 56 éves ittas sofőrrel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát.

Megvannak

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonosították és elfogták a debreceni rendőrök azt a párost, akik az elmúlt év decemberében józsai családi házakból loptak,- a gyanú szerint. Mindketten őrizetben.

Véget nem érő bűnlajstrom

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A III. kerületi rendőrök elfogtak egy háromszoros körözött férfit, aki amellett, hogy eltiltás hatálya alatt, bódult állapotban, engedély nélkül vezetett autót, kábítószert is birtokolt.

Lekapcsolták

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfit kapcsoltak le a debreceni nyomozók.

A lopott kártyával fizettek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mezőkövesdi rendőrök elfogták az a két asszonyt, akik egy bogácsi kempingből eltulajdonított bankkártyával különböző üzletekben cigarettát és élelmiszereket vásároltak.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.